Prof. Steve Peters Csimpánzmodelljéről 2008-ban, egy angliai konferencián hallottam először. Egy állami sportszervezetnél dolgoztam Londonban, a csapatunk élsportolókkal foglalkozó szakemberek fejlesztésével foglalkozott. Edzőknek, orvosoknak, gyúróknak, biomechanikusoknak, pszichológusoknak, dietetikusoknak, nagy öregeknek és frissen végzett fiataloknak szerveztünk készségfejlesztő és leadership programokat, konferenciákat. Az egyik World Class Coaching konferencián prof. Steve Peters volt az egyik fő előadó, hiszen módszerének segítségével az angol kerékpáros csapat 2008-ban a pekingi olimpián 14 érmet (8 aranyat!) szerzett.

A prof. tudatunk bonyolult működését egy egyszerű, szemléletes modell segítségével mutatta be: ez a Csimpánzmodell. Tátott szájjal hallgattam. Nagyon meggyőző volt. Hitelessége vitathatatlan. Szívből reméltem, hogy születik ebből egy könyv, így mikor 2012-ben megjelent, az elsők között rendeltem elő. (A Park kiadó 2015-ben jelentette meg a magyar verziót.)

A könyvből laikusként is megértjük hogy működik a tudatunk, és egy olyan fejlesztő/önfejlesztő módszert kapunk, amely választ ad (legalábbis egy lehetőséget) arra az alapkérdésre, amelyet előbb, vagy utóbb mindannyian megkérdezünk magunktól: Hogyan válhatnék azzá az emberré, aki lenni szeretnék?

A könyvben a psziché hét fő területét járjuk be, hogy megértsük önmagunkat és a körülöttünk élőket is. A professzor ezt a hét fő területet egy Lélektani Univerzumként ábrázolja, csak, hogy könnyebben érthető és áttekinthető legyen a modell.

Az első bolygó a belső-, vagy pszichológiai tudat, a “Megosztott bolygó”. Itt lakik a Csimpánzunk. A prof egy leegyszerűsített modellen mutatja be a pszichológiai tudatot, melyet három agyrész alkot: a a frontális, a limbikus, és a parietális. Ezt a három részt nevezte el Embernek, Csimpánznak és Komputernek. Ezek az agyrészek, bár együttműködésre törekszenek, sokszor kerülnek konfliktusba egymással.

A Csimp egy velünk született érzelmi gépezet. Az Embertől függetlenül működik, valójában saját személyisége, saját célja, saját gondolkodásmódja, és saját működési stílusa van. Rendkívül erőteljes, képes átvenni az irányítást az életünk felett.

„…hányszor beszélünk magunkban, hányszor bátorítjuk, vagy szidjuk magunkat gondolatban? Gyakran támadnak nemkívánatos gondolataink és érzéseink, és nem ritkán cselekszünk olyasmit, amiről már az első pillanatban tudtuk, hogy nem akarjuk. De akkor miért tesszük meg mégis? Miként lehetséges, hogy nincs hatalmunk a saját gondolataink, érzéseink és tetteink felett? Miként lehetséges, hogy időnként teljesen más emberként viselkedünk?…

…miért szorongunk, vagy miért mondunk olyasmit a pillanat hevében, amit később megbánunk, vagy miért nem tudjuk abbahagyni az evést, és miért nem kezdünk mozogni, mikor minden vágyunk ez, de mégsem tudjuk összeszedni hozzá az akaraterőnket?…” (A Csimpánzparadoxon, pg.16-17)

A válasz a fenti kérdésekre – melyekből írhatnék akár több százat is – az, hogy ezeket nem mi csináljuk, hanem a belső Csimp. Ő térít le a helyes útról. Ilyenkor ő, vagyis ez az érzelmi gépezet egyszerűen felülkerekedik és elnyomja az Emberi tudatot. Ezért fontos megismernünk a Csimpet és megtanulnunk, hogyan tudjuk őt kezelni, ám ugyanilyen fontos megismernünk az Embert is, hogy mindig meg tudjuk különböztetni őket.

A pszichológiai tudat harmadik része, a Komputer, a hivatkozásul szolgáló gondolatok és viselkedési minták tárhelye. Automatikusan működik. Ide mindketten (az Ember és a Csimp is) adatokat töltenek, melyeket később hivatkozási pontként használnak.

Érzelmeink és gondolataink irányítása egy készség, amely fejleszthető. Időigényes, és egyáltalán nem könnyű. De lehetséges.

Erről sok írás van még születőben.

Nem mellesleg, a professzor volt TEDx előadó is (magyar felirat hamarosan):

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.