A nagy átlag szemében introvertáltnak lenni nem túl előnyös. Negatív előjel kerül e jellemző elé, és az a hiedelem él, hogy az introvertáltak  meg kell tanulniuk extrovertáltként élni, mert ebben a zajos világban csak úgy lehetnek sikeresek. Sokan meg is próbálják, felveszik a ritmust, a pörgést, eleget tesznek a társasági elvárásoknak. Ál-extrovertáltakká válnak, mert jól szeretnének teljesíteni, mert elismerésre és karrierre vágynak, és mert azt hiszik ez az egyetlen megoldás. Egy ideig bírják, aztán a szerepjáték egyre nehezebbé válik. Kimerülnek. Jön a krónikus fáradtság, a betegségek sorozata, a teljesítmény romlása, az apátia vagy a depresszív állapot, és végül a kiégés…

Az emberek 30-50%-a introvertált. Ez azt jelenti, hogy ha te magad nem vagy az, akkor életed párja, a gyermekeid, a szüleid, a testvéreid, a barátaid, a szomszédaid, a főnökeid és a beosztottaid közül jó néhány az lesz. Így érdemes megismerni őket és a szükségleteiket.

Lehet, hogy az introvertáltak furcsának tűnnek, mert alapvetően csendesebbek és visszafogottabbak. Talán lassabban reagálnak vagy lassabban cselekszenek, viszont remek megfigyelők.  Új nézőpontokat keresnek, kritikusan gondolkodnak, megkérdezik „..és mi van ha, mi lenne ha..” de nem azért mert kötözködnek, vagy a legrosszabbat látják, hanem azért, hogy minden lehetséges alternatívát megvizsgáljanak, a kockázat a minimumra csökkenjen, a lehetőségek viszont egyértelműen kirajzolódjanak. Kíváncsiak. Rengeteg ötletük van, amit szívesen megosztanak, ha kapnak rá lehetőséget. Nem pletykálkodnak, nem fecsegnek fölöslegesen. Figyelnek, hallgatnak, meghallgatnak. Empatikusak. Sokszor amolyan „mindennapi pszichológusok”.

Szívesen támogatnak, fejlesztenek, szívesen kutatnak, vagy mélyülnek bele egy-egy szakterületbe. Lelkiismeretesek. Mérhetetlenül gazdag belső világgal rendelkeznek. Kreatívak, sokszor művészi szinten űzik hobbitevékenységeiket. Nem antiszociálisak. Ugyanúgy igénylik a társaságot és a társasági életet, mint extrovertált társaik, csak másképp. Inkább kevesebb emberrel tartják a kapcsolatot, de a közeli barátok mindig számíthatnak rájuk. Ritkán van igényük nagyszabású partikra, jobban kedvelik a közvetlenebb helyeket és az elmélyült baráti beszélgetéseket. A felszínes társalgás kimeríti őket, az általános hogy vagy, mi újság? kérdéssel nem tudnak mit kezdeni, konkrét kérdésekre sokkal könnyebben válaszolnak. Van saját véleményük, de általában csak akkor mondják el, ha megkérdezik őket.

A telefonnal valamilyen érthetetlen averziójuk van, nem szeretik beszélgetésre használni. Írásban jobban kommunikálnak, mit szóban, így náluk az sms és az email általában hatékonyabb kommunikációs forma, mint a telefon.

Hűséges barátok és társak. Nehezebben oldódnak, de ha biztonságban érzik magukat nagyon barátságosak és közvetlenek tudnak lenni. A fejükben folyamatosan történik valami, ha nem éppen a másikra figyelnek: moziznak, visszavetítik az éppen történteket, alternatív verziókat vázolnak fel, vagy épp valami teljesen újat alkotnak. Oda-vissza rohangálnak az időben, emlékeznek, álmodoznak, terveznek, vagy épp zenét hallgatnak, egy képet kreálnak, az új berendezést tervezik, vagy a hozzájuk intézett kérdést értelmezik, majd a választ kezdik szerkeszteni. Mindezt fejben.

Ezért van szükségük több időre, és ezért tűnhet sokszor úgy, hogy „máshol járnak”. A látszat néha csal. Ha elbambulnak, még nem feltétlenül szomorúak. Ha összehúzzák a szemöldöküket, még nem biztos, hogy morcosak, vagy haragszanak, lehet, hogy csak nagyon koncentrálnak valamire, vagy csak megint fut a mozi a fejükben. Nem mindig tudják egyértelműen kimutatni mit éreznek. A látszat néha csal. Ahogy ebben a magyar kisfilmben is:

 

APPEARANCE AND REALITY from Elro on Vimeo.   http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/elgondolkodtato-magyar-rajzfilm-terjed/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.