A “MindsetReset” Mel Robbins egy teljes hónapon át tartó, ingyenes, személéletváltó, “MentalitásAlakítás” programja.  Ez itt a magyar verzió, mely Mel engedélyével készült. 

A szorongás, a stressz, a túlterheltség mára népbetegséggé vált, komoly mentális problémákat okoz. Mel eddig is kiemelten fontosnak tartotta, hogy foglalkozzon ezzel, főként, mert ő maga is több, mint 20 évig élt Zoloft-on, pánikrohamokkal és szülés utáni depresszióval küzdött. Az ADHD és a diszlexia sem könnyítette meg a dolgát, ám saját módszerével, az 5 másodperces szabály – 5 Second Rule – használatával sikeresen meghackelte a saját agyát, átrajzolta korlátozó szokásait, és kigyógyította magát a szorongásból, és a pánikbetegségből. Évek óta semmilyen gyógyszert nem szed, sőt, elmondása szerint egyáltalán nem is aggódik. Mára a legnépszerűbb és legsikeresebb üzletasszonyok és influencerek között tartják számon, több bestseller szerzője, a legnépszerűbb motivációs előadók egyike, hamarosan pedig Oprah és Ellen nyomdokaiba lép, ugyanis 2019 szeptemberétől napi Talkshow-ja is lesz az Államokban.

Ha megváltoztatod a gondolkodásmódodat, az egész életed megváltozik“.

Ez a program szlogenje, mantrája, az egy mondatba sűrített lényege. Klisének hangzik, de ha adunk egy esélyt, és belemélyedünk egy kicsit, erősen arcul üt, hogy tényleg így van. Ez az egyetlen dolog, amin ténylegesen változtatni tudunk, amire hatással tudunk lenni, bármi is történjen körülöttünk, a világban, az országban, a munkahelyen, a családban, a saját lelkünkben, az egyetlen dolog, amit megválaszthatunk az az, hogy mit fogadunk be és mit nem, illetve hogyan reagálunk a körülöttünk zajló eseményekre. Sok évvel ezelőtt olvastam egy idézetet Stephen Covey könyvében, melyre azóta is naponta emlékeztetem magam (a neten Viktor E. Frankl nevéhez kötik, de pontos forrásmegjelölés sehol sincs hozzá):

Between stimulus and response there is a space. In that space is our power to choose our response. In our response lies our growth and our freedom.

“Az inger és a reakció közt létezik egy pillanatnyi rés. Ebben a pillanatnyi résben választjuk meg miként reagálunk erre az ingerre. Ez a reakció rejti fejlődésünk és szabadságunk kulcsát.” 

A szorongást választjuk, vagy inkább a reményteli oldalra terelnénk a folytonosan sodródó gondolatainkat? Ha így is van, hogyan tudjuk ezt megtenni? Milyen módszerek, milyen eszközök segítenek ebben, és egyáltalán hogyan induljunk neki?

Pont így.

A legjobb helyen vagy, mert ez a MentalitásAlakítás program, a MindsetReset ebben segít. Régóta követem Mel Robbins munkásságát, és olyan értéket látok a programjaiban, módszereiben, és a személyiségében, amit szeretnék továbbadni, és mivel hazánkban még nem mindenki beszélni Inglisül profi módon, ezért lefordítottam.

Úgy érzem itthon nagy szükség van erre, hiszen mi magyarok hajlamosak vagyunk a pesszimistább oldalról szemlélni a világot. Én vagyok a példa, magam is ezért gyakorlom a MentalitásAlakítást, minden áldott nap. Tanulom az optimizmust, a reményteliséget, tanulom visszahúzni a kormányt a pozitív oldalra, mert a robotpilóta az én fejemben is túlságosan gyakran rántja a kormányt negatív irányba.

A MindsetReset nem egy egyszeri esemény, nem egy sima program, hanem egy folyamat. Egy szemléletmód, melyet ha értékesnek és hasznosnak találsz, kipróbálhatsz, gyakorolhatsz, és annyira elsajátíthatsz, hogy idővel szokássá válik, automatizmussá lesz, és megváltoztathatja az életed.

A teljes program elérhető a YouTube-on, így saját tempóban is feldolgozható, vagy maradj ezen az oldalon, és olvass tovább.